Egy vámpír hétköznapjai – beszélgetés Egyházi Gézával
Szinte a semmiből robbant be a köztudatba a neve: Egyházi Gézára a Vámpírok báljában figyelt fel a musicaleket kedvelő közönség, és ma már rajongók csapata kíséri fellépésről-fellépésre.
1970. április 8-án született, Pomázon lakik a feleségével és két lányával, a 11 éves Fruzsinával és a 8 éves Borbálával. Mindketten foglalkoznak zenével: Fruzsina zongorázik, Bori még csak szolfézsra jár.
Géza közvetlen, kedves, jó humorú ember, aki hisz az öngyógyításban, keresi önmagát és mer az álmainak élni, miközben két lábbal a földön jár.
- Hogyan jutottál a vendéglátásból az operettek-musicalek világába?
- Éppen a Postakocsi étteremben dolgoztam, amikor egy korábbi munkahelyemről ismert séf keresett meg, hogy nyílik egy olyan hely, ahol énekelnek a pincérek. Először nem is vettem komolyan, de mikor már harmadszor hívott fel, elgondolkodtam azon, hátha nem is tréfa. Azért gondolt rám a kolléga, mert én mindig énekelgettem-dudorásztam, amikor nem a vendégtérben voltam, pl. tányértörölgetés közben… Meggyőzött, hogy ezt a helyet nekem találták ki. Úgy gondoltam, miért ne? Hát így kezdődött, így kerültem a Belcanto étterembe, ahol később üzletvezető lettem. 12 évig dolgoztam ott, nagyon jól éreztem magam. Játszik egy szalonzenekar, a pincérek kórusban énekelnek, és profi énekesek is fellépnek. Az évek alatt többen kérdezték, hogy miért nem próbálok meg énekelni, mivel jó a hangom, jó kiállású tenor vagyok…
Addig-addig, míg egyszer valaki (Mezei Pál, zongorista) kész tények elé állított: elcipelt egy zeneiskolába. Ekkor már harminchoz közeledtem. Ott meghallgatott egy tanárnő, aki szintén azt mondta, hogy érdemes énekórákat vennem. Ez volt a kezdet, de akkor ez még csak hobbi volt.
Nagyon sokat segített a Belcantoban játszó szalonzenekar, Berki Sándor hegedűművész és csapata, hoztak-vittek magukkal különböző fellépésekre. Először nem is mindig tudtam, hogy melyik dal melyik operettből való, de ezt szép lassan megtanultam…
Aztán egy-két vizsgaelőadás, fellépés után már azon gondolkoztam, hogy milyen jó is ez a hobbi, hiszen ezzel még pénzt is lehet keresni…
Ajánlottak egy csapatot, a Pesti Magyar Operettet, akik operett műsorokkal, gálákkal járják az országot, illetve kaptak olyan lehetőséget, hogy teljes darabot is be tudjanak mutatni. Ezek közül a Gül babában és a Hippolyt, a lakájban én is kaptam szerepet. Ekkor már úgy alakítottam a szabadidőmet, hogy járhassak velük fellépni.
Aztán otthagytam az éttermet, és 2006. januárjában gondoltam egy nagyot, hogy én megpróbálok ebből megélni. Annyian biztattak erre, hogy egy pillanatig elhittem, aztán szembesültem a valósággal: a kultúrában jelenleg elég kevés pénz van, és a családot el kell tartanom. Egy ideig a gyerekek nem is tudták, hogy apa most pincér vagy énekes, vagy csak egy bolond?
Egy nagyobb, külföldön turnézó társulathoz szerződtem, ahol a vezető, Hídvégi Miklós bizalmat szavazott nekem: már az első németországi körúton két előadáson szólóban is bizonyíthattam. Neki is köszönettel tartozom.
Aztán az Operettbe is jelentkeztem bonvivánnak, ennek ellenére ott musicalben kaptam szerepet (Rómeó és Júlia - Párisz).
Mostanság pedig egyre többet hívnak különböző rendezvényekre, és nemsokára indul ismét a Vámpírok bálja is.
- Visszakanyarodva a váltáshoz: nehéz döntés volt?
- Elég nehéz volt, hiszen akkor még nem látszott, hogy ebből nekem rendszeres jövedelmem lesz, tehát a teljes bizonytalanság elé állítottam a családot. A nehézségekről senki nem beszélt…
- Milyen nehézségekre gondolsz?
- Például arra, hogy egyre nehezebb színházakba bekerülni, hiszen rengeteg tehetség van Magyarországon, a színházak pedig egyre kevesebb pénzből gazdálkodhatnak.
- Mit szólt a feleséged ehhez a döntésedhez?
- A feleségem mindig mellém állt, akkor is, amikor tanultam, amikor eljártam ilyen-olyan fellépésekre, és ez sok időmet elvette a családtól, a váltást sem ellenezte. És jól tolerálja az otthoni énektanulást is, ugyanis ez néha elég nagy „ordítással” jár… A jelentősebb fellépéseimre el szokott jönni, viszont ő inkább a prózai darabokat szereti, tehát nem egy musical-operettrajongó.
- Hogyan kerültél be a Vámpírok báljába?
- Egy haknin vettem részt egy hajón Budapesten, amikor az egyik táncos lány szólt, hogy: „ Figyelj már Géza, jelentkeztél a Vámpírra?”
Azt se tudtam, miről beszél! Elmondta, hogy ez egy musical, és van benne egy testre szabott, mármint az ÉN testemre szabott szerep, egy vámpírgrófé. Aztán az is kiderült, hogy a jelentkezési határidő aznap járt le…
Hazamentem, és – tudod, hogy milyen nagy e-mail bajnok vagyok – hajnal 3-ig összehoztuk a jelentkezési lapomat, azzal az indító szöveggel, hogy elnézést, hogy ilyen későn jelentkezem.
Elfogadták, és a meghallgatás harmadik napjára értem oda, száz-sokadiknak. Az esélytelenek nyugalmával mentem. Szerencsés véletlennek tarom, hogy a Fantom áriát vittem egy gyors szám mellett, mert akkor még nem tudtam, hogy hasonló karakter Krolock is… Miután elénekeltem, megkért a rendező, hogy most énekeljem el úgy, mintha előadáson lennék. Annyira izgultam, hogy el is rontottam a szöveget. De behívtak második fordulóra is, és egyszercsak azt vettem észre, hogy ott vagyok a finisben, ilyen emberekkel, mint Nagy Sanyi, Csengeri Attila… Annyira nem fogtam fel az egészet, hogy a rendező többször is elővett, hogy: ”Géza, miért nem tanulod már meg rendesen a szöveget? Ezt a felvételt küldjem ki Polanskinak?” Ugyanis a sokadik fordulóra már a nagy áriát kellett megtanulni a Vámpírokból, és sokszor bakiztam.
Aztán megkaptam a szerepet, és igazából még akkor sem értettem, milyen szuperprodukció ez, milyen nagy lehetőség nekem, erre csak később ébredtem rá.
- Mi volt számodra a legnehezebb Krolock gróf megformálásában, illetve a darabban?
- Nehéz volt az egész dolgot felfogni, ami velem történt.
A későbbiekben a színészi játék okozott nehézséget, hiszen nekem nincs ilyen iskolám, és csak néhány éve csöppentem bele a színházi világba. Szerintem Krolock megformálása nem egyszerű, hiszen félig ember, félig vérszívó állat, aki időtlen idők óta létezik. Nehéz olyasmit eljátszani, amit még sosem tapasztalt az ember: az öröklét, a vér utáni vágy ilyen… Ez nemcsak nekem volt nehéz, hanem a rendező úrnak is, de nagyon rendesek voltak velem, folyamatosan bátorítottak a produkció vezetői és kollégák is, hogy higgyem el, látszik, ahogy a magamévá válik a szerep.
És ne felejtsünk el még valamit: a fogakban való éneklést mindannyiunk számára elég nehéz volt megszokni.
- A darab óriási siker lett, kialakult a rajongó-táborod. Hogyan viseled ezt a népszerűséget?
- Nagyon nagy felelősséggel jár együtt, mert szeretnek, de elvárásaik is vannak. Most még csak egy akkora csapatról van szó, amit tudok kezelni. Van egy mag, akik jönnek velem fellépésről fellépésre, velük már kialakult a kapcsolatom, beszélő viszonyban vagyunk, ez még kezelhető. De nehéz megoldani, hogy rájuk is tudjak időt szentelni.
Nekem az a rajongás kicsit felfoghatatlan, ami nem is darabnak, hanem egy-egy szereplőnek szól, és ez nagy súlyt is rak az ember vállára. Hiszen miközben meg szeretném óvni a magánéletemet, nem akarom megbántani azokat, akik szeretnek, és jól is esik ez a szeretet, de közben fogalmam sincs, menyire lépek bele mások életébe.
Sokszor érzem úgy, hogy a musical egy olyan műfaj lett, ahova el lehet menekülni a szürke hétköznapokból, régen az operett volt ilyen, egy álomvilág-meseország.
- Mennyire szeretnéd megőrizni a magánszférádat?
- Röviden válaszolva: nagyon. Kicsit bővebben: nem szeretném, ha az életem minden mozzanata megjelenne a bulvárlapokban. Szívesen mesélek a családomról, ha kérdeznek róluk, de nem tudom, ez mennyire érdekli a nagyvilágot… Úgy szeretném kezelni ezt, mint például Zorán, akinek a magánéletéről elég keveset lehet tudni, olvasni..
- A gyerekeid mit szólnak ahhoz, hogy híres lettél?
- Háát, hírnévről még nem beszélnék, bár már megismert a szakma, és a közönség egy része. Nem vagyok olyan híres, hogy felismernének az utcán, vagy ne tudnék bevásárolni egy hipermarketben. Igazság szerint nem is vágyom rá. Annak örülnek, hogy sikereim vannak, annak is, hogy mennyi levelet kapok.
- Hogyan képzeled el 10 év múlva az életed?
- Most, amikor még fél évre előre sem lehet tervezni? Szeretném, ha én is és a szeretteim is egészségesek lennénk 10 év múlva... Túl nagy jólétet nem képzelek, annyira optimista beállítottságú nem vagyok, de valamiféle biztonságot szeretnék érezni, bármilyen úton haladok is, és erre látok esélyt. Egy kiszámíthatóbb világot szeretnék, amiben boldogulok.
Néhány éve még külföldre akartam menni, most már egyre kevésbé vonz a dolog, itthon szeretnék élni és megélni.
- Miben és kivel játszanál szívesen?
- Nem szívesen mondanék konkrét szerepet. Én először is szeretnék megtanulni rendesen énekelni, mert az egy dolog, hogy valakinek szép hangja van, és esetleg van még tálentuma is hozzá, ha közben csapnivaló a technikája… Ezt a technikai hiányosságot a hallgatóság nem hallja, de én érzem és hosszú távon nem is lehet így énekelni. Tehát az én álmom nem egy szerepálom, hanem a minél tökéletesebb énektudás elsajátítása, ennek még nagyon az elején vagyok. Találtam egy olyan embert, aki az olasz iskolán nevelkedett, a bel canto stílust tanítja: Oláh Sándornak hívják. (Bel canto: szép ének. A 17-18. századi olasz énekstílus neve. E rendkívül fejlett vokális kultúra fő jellegzetessége a technikailag tökéletes előadás.) Ha tőle nem tanulom meg a helyes technikát, akkor senkitől. Nem mondom, hogy nem lennék boldog, ha elénekelhetném Puccini Turandotjából Kalaf áriáját, tudod, amivel minden nagy tenor befejezi a koncertjét (itt egy kis éneklés következett, hogy „képben” legyek), de hát ettől olyan messze állok, hogy azt ki sem tudom fejezni.
És ne felejtsük el, hogy nem vagyok már 25 éves, kicsit későn kezdtem… Valamint fél lábbal már ezen a pályán vagyok, és sajnos, mivel a rossz technikát használom, nehéz lesz az átállás a jóra.
- Milyen zenét szeretsz?
- Mindenevő vagyok, bár már vagyok olyan öreg, hogy elmondhatom: Úristen, ezek a mai fiatalok milyen zenét hallgatnak!
Kiskoromban operettek, örökzöldek szóltak otthon, ezzel indult a zeneszeretetem, aztán voltam én is rock ’n roll rajongó, majd a keményebb rockot, a haevy metált is szerettem. Most már visszakanyarodok a finomabb, mívesebb zenékhez.
- Hallottam, olvastam, hogy hegedülni tanultál. Miért hagytad abba?
- Ien, 3 évig tanultam, még alsó tagozatos koromban. Én akartam elkezdeni, volt egy Strauss-sorozat a TV-ben és kedvet kaptam hozzá.
Viszont nem szerettem a szolfézst, ezért először a zeneiskola mellé jártam, majd abbahagytam…. Pedig állítólag nem voltam tehetségtelen. A zenei érdeklődés anyai ágon már jelen volt: a nagyapám autodidakta módon tanult meg több hangszeren játszani: citerán, tangóharmonikán.
- Mostanában gyakran voltál beteg, volt, amikor nem volt szabad beszélned sem. Sikerült már kilábalnod belőle?
- Igen, tényleg nehéz időszak van mögöttem, de úgy érzem, már rendben vagyok. Részt vettem egy két napos Prana Nadi tanfolyamon, ahol az öngyógyítással is megismertettek. Most egy három hétig tartó húsmentes étkezés, és egy napi másfél órás öngyógyítás, önmagamra figyelés következik-következne. A Prana Nadi egy ősi, tibeti gyógymód, úgy érzem, nekem segít. (A Prána igazodik minden élő és élettelen egyéni igényeihez. Támogatja a személyiség fejlődés folyamatát. Pozitívan befolyásolja a gyógyulási folyamatokat, enyhíti a fájdalmat, segít a félelem, a harag, a depresszió, az aggodalom, a levertség legyőzésében. Megkönnyíti a nehéz fizikai és pszichikai megterhelés leküzdését. Segít a tanulásban és előnyösen befolyásolja az emberekhez való viszonyunkat. Serkenti a kreativitást, a teljesítőképességet. Segíti a könnyebb beilleszkedést és elindít az önismeret útján.)
- Van egy olyan kérdés, amit mindenkinek fel szoktam tenni, mert érdekes válaszok születnek: Ha térben és időben bárhová mehetnél, hová mennél és kivel találkoznál szívesen?
-A múlt század eleji polgári Magyarországra örömmel visszamennék, amikor még volt az embereknek idejük egymásra, nem rohantak ennyire, beültek a kávéházakba beszélgetni… Persze, inkább a jómódúakhoz, esetleg az arisztokráciához szeretnék tartozni… Konflissal járhatnék a színházba…
(Rajongók, figyelem! Egy konflist Krolock grófnak!)
- Komolyra fordítva a szót: nemsokára itt a karácsony, mit jelent nektek ez az ünnep?
- Nem szoktunk túl értékes ajándékokat venni, nem ez a lényeg, más alkalmakkor sem. Az együttlét az, ami számít. Szenteste négyesben ünnepelünk. Másnaptól látogatjuk meg a rokonokat: a szüleimet (velük egy épületben lakunk), az anyósomékat, és Pomázon laknak a nagynénémék is. A karácsony egy fontos ünnep a családnak, nem is kívánok mást, mint hogy minden évben boldogságban, békességben és bőségben megünnepelhessük!
- Úgy legyen! További sok sikert kívánunk ezen a pályán!
Köszönöm Gézának azt a nem kevés időt, amit rám és erre a beszélgetésre szánt. Reméljük, sikerült Őt mielőbb az egriekkel is megismertetnünk!
Neki is és a családjának is kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk!
Vendégünk volt Földes Tamás, Siménfalvy Ágota és Szabó P. Szilveszter
A Budapesti Operettszínház három művésze - akik civilben is jó barátok - fergeteges hangulatot teremtett idei utolsó rendezvényünkön.
A villáminterjúk a technika segítségével, azaz e-maileken keresztül készültek el. A Művészeknek ezúton is köszönetet mondunk, hogy szakítottak időt erre.
Siménfalvy Ágotától igazi "Ágós" válaszokat kaptunk...
- Van-e példaképed, és ki?
-Az én példaképem az apukám, aki sajnos már nem él! Színész volt,
én mindent tőle tanultam a Színházról! És persze nem csak szakmai,
hanem minden értelemben Ő a példaképem!
- Ha térben és időben bárhová utazhatnál, kivel találkoznál szívesen és miért?
-Leginkább a saját előző életeimbe mennék vissza (ha voltak), hogy
találkozzam azokkal, akik a mostaniban meghatározó "szerepeket
játszanak", és azért hogy jobban megérthessem a jelenlegi
kapcsolataimat, találkozásaimat és "megoldandó feladataimat"!
- Melyik az a kérdés, amit még soha nem tettek fel neked, de szívesen megválaszolnád?
-Nincs ilyen. Sok kérdést feltettek már, nincs hiányérzetem.
- Mi lenne a 3 kívánságod a mesebeli aranyhaltól?
- Azt kívánnám, hogy érthessek az állatok nyelvén ( legalább is a 2
cicámén biztosan ).
Azt kívánnám, hogy beutazhassam a Föld szerintem
legcsodálatosabb részeit.
- Mi jut eszedbe az alábbi szavakról?
barátság: A barátaim nélkül már nem léteznék!
szerelem: " A tengerbe most hanyatlik a Nap,
Most fut leggyorsabban a vonatunk,
Most jön a legtöbb,nagy emlékezés:
Megáldalak. "
Ady Endre: Áldásadás a vonaton
család: Teljesség érzése
karácsony: Azon kevés ünnepek egyike, ami még mindig Ünnep!
Nagybetűvel! Talán az utolsó...
pihenés: Ismeretlen fogalom...Biztosan jó dolog, ki kéne próbálnom!
szerep: Sokféle szerep létezik és mind nagyon érdekes ( a színpadon
is és az életben is ). Én szeretek játszani...
halál : Biztosan könnyebb, mint az Élet !
Eger: Kedves emberek, gyönyörű színház, jó Egerben lenni...
Földes Tamás Dzsoni esetében a telefont is igénybe vettük, némi kiegészítésért...
- Van-e példaképed, és ki?
- Pécsi Sándor és Vikidál Gyula. Vikidál Gyulától nagyon sok törődést, szeretetet és barátságot kaptam pályám kezdetén, a Rockszínháznál, ahol ő pl. Koppányt és Jean Valjeant játszotta. Személyisége, embersége és szakmai alázata példaként szolgált nekem, meghatározta pályámat.
- Ha térben és időben bárhová utazhatnál, kivel találkoznál szívesen és miért?
- Jean Valjean-nal, hogy megkérdezzem tőle, hogy jól csináltam-e...
- Melyik az a kérdés, amit még soha nem tettek fel neked, de szívesen megválaszolnád?
- Túl sok kérdést kaptam már, én inkább válaszokra várok.
-Az Élet nagy kérdéseire?
- Igen, például arra, hogy miért vagyunk a Földön...?
- Mi lenne a 3 kívánságod a mesebeli aranyhaltól?
- Legyek egészséges, legyek tehetséges, és hadd legyen még 100 kérésem...
- Mi jut eszedbe az alábbi szavakról?
barátság: ritka dolog
szerelem: Zitus
család: gyerekek
karácsony: az ,,elcsépelt szeretet"
pihenés: olyan nincs
szerep: jó lenne már egyszer önmagam lenni
halál: még nem vagyok rá kíváncsi,esetleg SZPSZ:)
Eger: történelem
Dolhai Attilával beszélgettünk...
A fantasztikus egri fellépést követően (melyen partnere Janza Kata volt) Attila szánt még rám, az „alkalmi újságíróra" is néhány percet, egy kis beszélgetésre.
Először, természetesen, az új lemezéről faggattam.
- Hogyan született az Olasz szerelem? Mennyire áll közel hozzád ez a stílus, hiszen ez teljesen más, mint az előző CD-d?
- Az előző lemezre nagyon régóta vágytam, van olyan dal rajta, ami évekkel korábban íródott, tehát egy nagyobb részt mutat az életemből, mint az új. Én rock-bandákban kezdtem, akkor azt élveztem, most pedig azt élvezem, hogy musicaleket énekelek, hogy elénekelhetem Rómeót, Mozartot, a Getsemane-t … Ez azt is mutatja, hogy az évek során mennyit változott, fejlődött a hangom. Általában az volt az előző CD visszhangja, hogy nem érvényesül úgy benne a hangom, mint a musicalekben. Akkor úgy döntöttem, hogy ha csinálok még egy lemezt, olyan stílust fogok keresni, ahol meg tudom mutatni a tudásomat, azt, ahol most tartok. Nem volt nehéz rátalálni, mert az énektanárom imádja az olasz zenét, a romantika pedig valahogy a zenéből adódott ….
Úgy gondolom, a közönség szereti az új dolgokat, akik engem szeretnek, azok nyitottak arra, hogy valami újat mutassak magamból. Olyat akartam csinálni, amit még nem hallottak tőlem. Ez lett az Olasz szerelem
-Ha térben és időben bárhová mehetnél, kivel találkoznál szívesen?
- Az apai nagymamámmal. Sajnos, úgy ment el, hogy már majdnem egy éve nem láttam, és nem tudtam tőle elbúcsúzni ….
- Van példaképed?
- A mostani lemezhez nagyon nagy energiát adott Bocelli és Pavarotti, mindkettőjüket imádom, nagyon sokat hallgattam-hallgatom őket. Tudod, ilyenkor elindul az emberben valami: a vágy, hogy én is valami ilyet akarok csinálni, elérni ...
Emberileg az édesapám a példaképem. A múltkor nagyon fáradt voltam, úgy éreztem, hogy összecsaptak a fejem fölött a hullámok, semmi sem volt jó. Hazamentem, és megláttam apámat, aki éjszaka dolgozott, és éppen akkor is tett-vett valamit, mondván, ezt még meg kell csinálni. Hát, én egy kicsit elszégyelltem magam …
-Kivel játszanál szívesen?
- Woody Allen-nel szívesen játszanék, illetve szívesen lennék ott, amikor dolgozik. Azt is szívesen venném, ha ő látna engem, és megmondaná, mit csinálok jól-rosszul.
- Szeretnél filmben játszani?
-Szeretnék, persze, mert egy jó dolog lehet. Örülnék, ha megtalálna egy rendező, hiszen szívesen kipróbálnám a filmezést. Például Herendi Gáborral, a Valami Amerika rendezőjével örömmel dolgoznék, tetszik, ahogy hozzányúl a zenéhez, és nagyon jól illeszti be a filmbe. De ha nem így hozza az élet, az se baj, csinálja mindenki tovább a saját dolgát!
- Utolsó kérdés: A közönség láthatóan nagyon jól érezte magát. És Ti? Te például, ha jól tudom, most jöttél először Egerbe…
- Kirándulni voltunk már ezen a környéken, nagyon tetszik a város. Fellépni valóban most voltam először, de remélem, nem utoljára… Mi is jól éreztük magunkat, köszönjük a meghívást!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
